Csonka András: Anyu, ugye, hallasz? Kövezzenek meg, nem érdekel, akkor is kimondom

Szia, anyu! Ráálltam a mérlegre. Mínusz 6 kg. A bűvös 70-es alá mentem. Most 69 vagyok. Ne ijedj meg, ez várható volt. Bevallom, én még több fogyást sejtettem, hiszen amikor a Szombat esti lázra készültünk 3 hónapig, Keleti Andi 8 kg-t faragott le belőlem. Most, a Shrekben szamárként 6 kg-tól búcsúztam, de persze minden gramm megérte.

Lezajlott két előadás. Zárójelben jegyzem meg, egy nap alatt. Tomboló siker és számunkra hihetetlen élmény volt mindezt átélni abban a gigantikus térben, a Papp László Aréna színpadán. Az utolsó hét volt a legkeményebb, mivel akkor költöztünk át a Hungexpo próbacsarnokból a helyszínre, és jöttek a díszletek, a technika, a zenekar, a jelmezek. Ó, Istenem azok a jelmezek! Már előre szorongtam, mi lesz, amikor a kis próbapólóm és farmerom a fiók mélyére kerül, és felváltja őket a szamárbunda. Sok mindent átéltem már az elmúlt 26 évben, amióta kiléptem a főiskola kapuján, de azt bizton állíthatom, hogy ilyen fizikai megterhelésnek sem színészként, sem magánemberként nem voltam kitéve még.

Erre pedig, ha még ez sem lenne elég, ráhúzol egy irhabundát. Ez a szőrzet. Persze nyakon, fejen szintén. Az egyetlen levegővel érintkező testfelületem az arcom volt, ami most aztán tényleg penge, annyira vékony.

Na de, nehogy úgy tűnjön, hogy panaszkodom, mert nagyon szerettem volna a bohókás szamár bőrébe bújni. Mivel, tudtuk, hogy az utolsó napokban, az Arénában, szó szerint reggel 10-től este 10-ig bent leszünk, kicsit be is költöztettem magam. Például becipeltem itthonról egy napozóágyat, hogy a két próba között legalább egy pár percet tudjak aludni. Itthon úgysem veszem hasznát, mert az erkélyem nagyjából pont akkora, mint az ágy kinyitva. Törülközőket, fürdőköpenyt, hajszárítót és egyéb csecsebecséket is bevittem, nehogy már hiányt szenvedjek bármiben is.

Meg is ijedtem, ennyi pihenéssel mi lesz majd, hogy fogom bírni?! Extra dózis stressz volt bennem, nyilván emiatt is volt az alvászavar, de az motoszkált bennem, ha valami baj történne velem, tönkretennék egy több százmilliós projektet, hiszen nincs váltónk, a mi arcunkkal virítanak a plakátok hónapok óta az utcán.

Szóval görcsöltem sok mindenen, szokásomhoz híven, de a nagy nap végén, amikor egymás kezét fogva köszöntük meg kétszer is az ott ülő tízezer ember szeretetét és lelkesedését, mindez nem számított már.

Másrészt viszont egészen elképesztő, hogy egy április 4-ei olvasópróba után május 29-én Magyarország legnagyobb sportcsarnokában, egy soha nem látott méretű színpadon, monumentális és nagyvonalú körítésben egy (kövezzenek meg, nem érdekel, akkor is kimondom) BROADWAY szintű előadás kerüljön bemutatásra. Ennek két fontos oka van. Egyrészt a centiméterre kidolgozott rendezői és koreográfusi koncepció, másrészt minden ember, aki bármilyen formában részt vett a produkcióban… A producer, a színészek, a táncosok, a hangosztály, a világítástervezők, a díszítőcsapat, a zenekar, a zenei vezetők, az öltöztetők, a sminkesek, a fodrászok, a kellékesek, az ügyelő, a kreatív team tagjai. Szabadúszó színészként mondhatom, szinte példa nélküli összhang és harmónia jellemezte a próbaidőszakot. Furcsán indult ez az egész nekem, hiszen csak később csöppentem bele, amikor már felállt a szereplőgárda, a közönségszavazósdi játék megnyerése a szamár szerepével kapcsolatban simogatta a lelkem, persze aki ismer, tudja, hogy ettől függetlenül tele voltam bizonytalansággal. Ezt a vasárnapot viszont elteszem a legszebb emlékeim közé. Ha ez most köszönőbeszéd lenne, bizonyára hálás lennék Istennek a lehetőségért, de eszembe jut, hogy aznap volt gyereknap. Így azt is hiszem, és tudom, hogy ezt az élményajándékot egy kicsit te küldted nekem, anyu…