Fogyasszon halat rendszeresen a böjti időszakban is!

Forrás: Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemzetközi viszonylatban Magyarországon nagyon kevés halat fogyasztunk, pedig vízrajzi és éghajlati adottságaink kiválóak, a változatosan elkészíthető halételek egészségügyi hatásai széles körben ismertek. A legtöbben mégis csak karácsonykor esznek halászlét, esetleg nyaranta hódolnak a sült vagy rántott falatoknak, pedig a megbízható forrásból származó hal- és akvakultúrai termékek fogyasztása nagyban elősegítené a hazai lakosság egészséges táplálkozását.

Hetek óta tart a hagyományos nagyböjt, mely hamvazó szerdán, február 17-én kezdődött és egészen nagypéntekig igényel különös odafigyelést mindennapi étrendünkben. A legismertebb böjti szokás a hús elhagyása, amely alól csak a sós- és édesvízi halak, valamint más vízi állatok képeznek kivételt, ugyanis ezek a fajok hideg- és nem melegvérűek, s szerkezetük is eltérő. A halételek változatosan helyettesíthetik a húsételeket, így a vegetáriánusok is könnyen beilleszthetik mindennapi étkezésükbe. A hagyomány szerint a negyven napos időszak alatt a napi három étkezésből csupán egyszer szabad jól lakni, a hús legalkalmasabb és hazánkban könnyen hozzáférhető helyettesítője pedig a hal, mely szakralitása révén egyfajta megtisztulást, önmegtartóztatást, áldozatvállalást is jelképez.

Az igen népszerű Kapj rá! kampány egyik kiemelt halfogyasztást népszerűsítő eleme korábban a kóstoltatás volt, hiszen a haltól tartózkodók általában ízével, szagával és szálkásságával indokolják távolmaradásukat, de a koronavírus-járvány okán a lehetőség hiányában a hal előkészítésével és elkészítésével foglalkoznak kiemelten. Egy jól elkészített halétel nem szálkás, ízletes, érződik rajta a hal fajtajellege és az egyéb alapanyagok, fűszerek harmóniája – cikkünk végén bemutatunk egy íncsiklandó receptet.

Forrás: Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft

Fontos még kiemelni, hogy az édesvízi halak jóval biztonságosabbak tengeri rokonaiknál, melyek nagyobb koncentrációban tartalmazhatnak nehézfém-szennyezettséget. A hazai és uniós szabályok nagyon szigorú keretek között tartják a tenyésztést, így biztosítva, hogy megfelelő minőségű hal-alapanyagok kerüljenek az asztalunkra.

A böjti időszakon túl is ajánlott hetente legalább egyszer halat fogyasztani, például pénteken.

Azért erre a napra esett a választás, mert ez az első nap a héten, amikor azok is tudnak tudatosan figyelni az ételeikre, akik a munkahelyükön ezt különféle okokból nem tehetik meg. A pénteki halfogyasztásnak vallási gyökerei is vannak, hiszen a péntek hagyományosan böjti nap, de halat mindig szabad volt fogyasztani ezen a napon is.

A halból készült fogások egyik leginkább közismert kedvező élettani hatása, hogy védi a szívet, amely azért kiemelten fontos, mert hazánkban a halálozások mintegy fele szív- és érrendszeri betegségek miatt következik be. A halak telítetlen zsírsavtartalma – különösen az omega-3 – segíti a szív működését, a vér normál koleszterinszintjének fenntartását, ezért jelentős szerepe van a fent említett betegségek megelőzésében és diétás kezelésében is.
A halak kedvező zsírsavösszetétele hozzájárul továbbá az emberi agy magzati és csecsemőkori optimális fejlődéséhez és későbbi működéséhez egyaránt, tehát kismamáknak és szoptatós anyukáknak is kitűnő választás, azzal a kikötéssel, hogy kerülni kell a nyers, a nem megfelelően hőkezelt, illetve a nagytestű tengeri halak fogyasztását.

A rendszeres halfogyasztók számára ismert tény, hogy ebből az alapanyagból meglehetősen könnyen emészthető fogások készíthetők, amely a halhús magas víztartalmának, valamint az izomrostok közötti laza és finom szerkezetű kötőszövetének köszönhető. Sütve, grillezve és töltve is jelentősen kevesebb az elkészítési ideje, mint más húsoké. Magyarországon ráadásul a vízrajzi és klimatikus adottságok is kedveznek az édesvízi haltenyésztésnek és halászatnak, egy kis utánajárással érdemes végig kóstolni hazánk nagy hagyománnyal bíró, különleges helyi halételeit. Aki nem szeretne az otthoni elkészítéssel vesződni, annak is elérhető, hiszen egyre több étterem szállít házhoz frissen elkészített, halból készült ételeket.
Az édesvízi hal kiváló párolva, főzve, sütve, grillezve, tűzdelve, de krém, leves, saláta, egyben sült, pörkölt, paprikás vagy rakott formájában is népszerű és ízletes. Ahhoz, hogy ételünk készítésekor minél kisebb legyen a tápanyagveszteség, érdemes ügyelni, hogy ne süssük túl sokáig és ne kezeljük túl magas hőmérsékleten.

A halak esetében is ritkán javasolt a bő olajban történő sütés, hiszen a felhevült olaj/zsiradék összetevői kedvezőtlen átalakuláson mennek keresztül, nem beszélve arról, hogy a készülő halételünk nagyon sok zsiradékot felvesz ilyenkor; az étel tömegének akár 20-30%-át is felszívhatja így, ami jelentős plusz kalóriát jelenthet Ezértérdemes inkább párolni, főzni, grillezni, teflonserpenyőben vagy sütőzacskóban sütni. A halak kiválóan ízesíthetőek citrommal, pirospaprikával, paradicsommal, kapribogyóval, mustárral, korianderrel, kakukkfűvel, bazsalikommal, így elhagyható a magyarok többségére jellemző túlzott só használata: a friss zöldfűszerekkel nem csak egészségesebben, de ízletesebben is elkészíthető az étel. További praktikák és technikai tanácsok Rácz Jenő Michelin-csillagos séftől itt találhatóak, ahol számos étvágygerjesztő és főzésre sarkalló, rövid videó található.

Kevésbé ismert, hogy a sütés és főzés mellett a telítetlen zsírsavtartalom - és annak kedvező hatása - alapvetően nem csökken, valamint, hogy halolajokat nemcsak a friss halak tartalmaznak, hanem a feldolgozott haltermékek is. A hazai édesvízi halak közül a leggazdagabb telítetlen zsírsavforrások a pettyes és fehér busa, valamint a kecsege. A jó technológiával tenyésztett, jó minőségű halaknak nincs kellemetlen ízük, ezért fordítsunk kellő energiát arra, hogy mindig megbízható helyről szerezzük be a halat. A biztonságos, nyomon követhető és fenntartható forrásból származó hal- és akvakultúra termékek fogyasztása az egészségtudatos táplálkozás fontos eleme.

További információ, valamint különleges, könnyen elkészíthető halból készült receptek, videók, étterem- és halboltkereső itt található.

Szilvásváradi mandulás pisztráng petrezselymes burgonyával

Hozzávalók:

4 db pisztráng (kb. 1-1,2 kg)

10 dkg vaj

3 dl tej

10 dkg hámozott, szeletelt mandula

5 dkg liszt

1 citrom

Burgonyához:

1 kg újburgonya

1 csomag petrezselyem

5 dkg vaj

Elkészítés:

Tisztítsa meg a pisztrángokat, egy órán át áztassa tejben! A halakat kívül-belül sózza, forgassa meg lisztben, lassú tűzön, vajban mindkét oldalát süsse meg! Másik serpenyőben zsiradék nélkül pirítsa meg a mandulát, és tálaláskor a pisztrángokat borítsa be vele! A petrezselymes, vajas burgonyát a szokásos módon készítse el. Forrón, jó sok petrezselyemmel, a halak mellé helyezett citrom gerezdekkel együtt tálalja!

Forrás: Alpári György gasztronómus

Forrás: Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft
Forrás: Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.