5 rossz szokás, amivel ártasz az egészségednek - Mutatjuk, mit tehetsz ellene!

rossz szokás, nassolás
Shutterstock/Iuliia Pilipeichenko -
nassolás tippek-tanácsok egészség rossz szokás
Mindannyiunk életében vannak olyan szokások, amiket napi szinten űzünk, és amelyektől szívesen szabadulnánk. A káros szokások megszüntetése nehéz, főleg, ha már rutinná váltak, és szinte belénk ivódtak. Most mutatunk 7 rossz szokást és hogy hogyan szabadulhatsz meg tőlük.

Szakértők szerint a rossz szokások felismerése az első lépés az egészségünk és jóllétünk javítása felé, de a motiváció önmagában nem mindig elég. A kutatások azt mutatják, hogy akkor érheted el a legnagyobb sikert a szokásaid megváltoztatásában, ha apró, konkrét célokat tűzöl ki, átalakítod a környezetedet, és a káros szokások helyett valami hasznosabbat találsz. 

rossz szokás, túl sok ülés
Az állandó ülés egy olyan rossz szokás, ami komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.
Forrás: Shutterstock/Mix and Match Studio


1. A túl sok ülés egy olyan rossz szokás, ami az emberek zömét érinti

Tudjuk, hogy a túl sok ülés nem tesz jót, de az egészségügyi kockázatok súlyosabbak lehetnek, mint gondolnánk. Az állandó ülés olyan komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, mint a szív- és érrendszeri betegségek, elhízás, cukorbetegség.

Tipp: Állíts be egy időzítőt, ami félóránként vagy óránként emlékeztet, hogy állj fel és mozogj egy kicsit. Építs be apró mozgásokat a napodba, például sétálj telefonálás közben, vagy válaszd a lépcsőt a lift helyett. Még a kisebb változtatások is nagy különbséget jelenthetnek a túl sok ülés szokásának leküzdésében. 

Ha tévét nézel, használd ki a reklámszüneteket, és sétálj egy helyben vagy végezz néhány guggolást. Egy okos óra beszerzése is jó ötlet, hiszen nyomon követi az egész napi aktivitásodat. Továbbá az ilyen eszközök motiválóak is lehetnek, mert konkrét célokat érhetsz el, mint például a napi kitűzött lépésszám. Kapcsold a mozgást valamihez, amit szeretsz, például hallgass podcastot sétálás közben, vagy hívj meg egy barátot egy napi sétára. 

2. Túl sok cukor fogyasztása

A magas cukortartalmú étrend növeli a szívbetegségek, májbetegségek, vesebetegségek, rák és cukorbetegség kockázatát. Újabb kutatások szerint a cukor az elme és az agy működésére is hatással lehet.

Hogyan szokj le róla?

Figyelj a rejtett cukrokra! Nézd meg a táplálkozási címkéken feltüntetett hozzáadott cukor mennyiségét, és kövesd nyomon, hogy mennyit fogyasztasz egy nap. A nőknek legfeljebb 24 g (6 tk.), a férfiaknak pedig 36 g (9 tk.) ajánlott bevinni. A cukrot gyakran olyan sós ételekhez is hozzáadják, mint a ketchup, salátaöntetek, tésztaszószok, kekszek és pizza, tehát érdemes résen lenni. Ha édességre vágysz, egyél inkább mandarint, mangót vagy ananászt a cukorral édesített finomságok helyett. 

Az ízesített ételek, mint például a zabkása és a joghurt, gyakran tele vannak cukorral. Helyette vásárolj natúr joghurtot vagy zabkását, és adj hozzá friss vagy fagyasztott gyümölcsöt, cukrozatlan almaszószt, vagy akár egy kis mézet.

 Az ízesített kávéitalok is tele lehetnek cukorral, ezért jobb választás, ha egy cukormentes lattéval kezded a napot, és te magad adod hozzá a kedvenc édesítődet.

3. Állandó nassolás

Maga a nassolás nem feltétlenül káros az egészségedre, azonban nem mindegy, hogy milyen gyakran, mennyit és mit eszel nassolás közben. A legnépszerűbb nassolni valók, mint például a burgonyachips és a csokoládé  tele van mesterséges anyagokkal, cukorral és sóval. Az elmúlt 30 évben megduplázódott az egy nap elfogyasztott nassolnivalók száma, és a kutatások azt mutatják, hogy minél többet nassolunk, annál több felesleges kalóriát viszünk be a szervezetünkbe.

Figyelj az adagokra!

Ha hajlamos vagy észrevétlenül maroknyi chipset megenni, valószínűleg többet eszel, mint gondolnád. Mérj ki egy adagot egy kis edénybe, és a maradékot tedd el. Légy tudatosabb evés közben, koncentrálj az ízre és a minőségre, így a mennyiséget is jobban kordában tudod tartani majd. Legyen mindig kéznél valamilyen egészséges nassolni való, például, előre felvágott zöldségek, vagy gyümölcsök. Tarts előre porciózott zacskókban dióféléket, joghurtot, sajtrudakat, vagy előre felvágott zöldségeket, gyümölcsöket. A nem egészséges nassolnivalókat tartsd távol a háztól, vagy tedd magas polcra vagy a kamra hátuljába, hogy ne legyenek könnyen elérhetők. 

Az emberek gyakran összekeverik a szomjúságot az éhséggel, ezért igyál meg egy pohár vizet, mielőtt bármilyen nassolnivalót elfogyasztanál.

Ha nassolnál, először tedd fel magadnak a kérdést: valóban éhes vagy, vagy csak unatkozol, esetleg stresszelsz? Ahelyett, hogy eszel, próbáld meg elterelni a figyelmedet valami más tevékenységgel. 

4.Nem alszol eleget 

Az alváshiány számos egészségügyi problémához kapcsolódik, mint például az elhízás, 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség, mentális egészségromlás. Az életkorral járó biológiai változások megnehezíthetik az elalvást és az alvás fenntartását, de az idősebb felnőtteknek is törekedniük kell napi 7-9 óra alvásra az alvásszakértők szerint.

Kerüld a szunyókálást, különösen késő délután!

A napközbeni szundítás csökkenti az agyban azt a vegyületet, ami az alvást elősegíti ezért kétszer is fontold meg, hogy megéri-e a délutáni alvás. Kérdezd meg orvosod, hogy valamelyik gyógyszered zavarhatja-e az alvásodat, emellett próbáld a nyugtató hatású gyógyszereket este, az élénkítőket pedig reggel szedni. Ha éjszaka felébredsz, ne maradj az ágyban. Inkább kelj fel, írj a naplódba, vagy sétálj halkan a házban, tompa fények mellett. 

Némi könnyed mozgás segíthet visszaállni az alvásra, anélkül hogy túlságosan felpörgetne. 

Fontos, hogy minden nap ugyanabban az időben kelj fel és feküdj le, továbbá kerüld a kiadós étkezéseket, koffeint és alkoholt lefekvés előtt négy órával. 

5. Túl sok alkohol fogyasztása

Bár a legtöbb szakértő szerint egy pohár bor vacsora mellé még rendben van, a túlzott alkoholfogyasztás számos egészségügyi problémával hozható összefüggésbe, például magas vérnyomással, szív- és májbetegségekkel, stroke-kal és rákkal. A túl sok alkohol depressziót, szorongást és alvászavarokat okozhat, valamint gyengíti az immunrendszert. 

Állíts fel konkrét határokat!

Próbálj kijelölni heti egy-két alkoholmentes napot, vagy határozd meg, hogy csak hétvégén iszol. Korlátozd magad egy bizonyos számú italra naponta. Írd le a céljaidat, és kövesd nyomon, mennyire sikerül betartanod őket. 

Kortyolgass lassan, és minden alkoholos ital után igyál meg egy pohár vizet. Ez segít elkerülni a kiszáradást, és lassítja a fogyasztás ütemét.

Válassz alacsonyabb alkoholtartalmú italokat és soha ne igyál üres gyomorra. Sokan isznak unalomból, stressz vagy szomorúság miatt. Mielőtt pohár után nyúlnál, gondold át, mi váltotta ki a késztetést. Majd fontold meg, hogy egy másik tevékenység, például egy gyors séta vagy egy baráttal való beszélgetés nem lenne-e egészségesebb alternatíva.

Ez is érdekelhet:

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.