Novodomszky Éva: "Éreztette, számít rám"

Túl vagyunk a húsvéton. Az ünnepeket hogy osztjátok be a több mint 2000 km-es tengely mentén Szarvastól Szentendrén át Szicíliáig?

Volt, amikor azt terveztük, hogy egy ünnepet itt, egyet pedig ott töltünk. Megpróbáltuk azt is, hogy megfeleztük a karácsonyt, 25-én utaztunk el. Na, ilyet többet nem csinálunk. A repülőtéren nem romantikus az ünnep, főleg gyerekkel, ezért egy ideje ahogy esik, úgy puffan. Már a szüleink is elfogadták ezt a helyzetet. Ami biztos, hogy a férjem szülővárosának, Cefalunak a legnagyobb ünnepén Szicíliában vagyunk. A település védőszentje Szent Salvatore, az ünnepe augusztus 6-án van, amikor a férjem névnapja is. Egy héten át tart a fesztivál. Csodálatos élmény!

Ilyenkor te mi vagy: olasz, vagy még mindig turista?

A családban szinte olaszként kezelnek. A férjem barátai azonban még nem úgy tekintenek rám, mint egy olasz nőre, aminek az lehet az oka, hogy közülük soknak északabbról származik a barátnője: van köztük belga, német, lengyel. Nekik ez a helyzet teljesen természetes. Sőt, tetszik nekik, ha valaki nem olasz.

Nyilván van különbség a habitusban. Salvóval tizedik éve vagytok együtt. Fogalmazhatok úgy, hogy egy közös személyiségfejlődés zajlik?

Pontosan. Én is elég temperamentumos és heves tudok lenni, de ő mindig azt mondja, hogy én egy nagy diplomata vagyok. Azt állítja, hogy tanult némi higgadtságot tőlem, amit sok helyzetben alkalmazni is tud. Ő kifejezetten lendületes és bizonyos helyzetekben még jó értelemben véve infantilis is. Mindent rögtön és azonnal meg akar oldani, ami azért jó, mert én hajlamos vagyok a halogatásra. Nyilván ez okoz bennem néha némi feszültséget, hisz akkor is cselekednem kell, ha épp úgy érzem, hogy se kedvem, se időm nincs, de utólag sokszor beigazolódik, hogy igaza van. Ő nem szeret kivárni, taktikázni.

Egyszer azt mondtad nekem, hogy sok dologban ő a mestered. Ez most is igaz?

Abszolút. Nagyon sokat segített abban, hogy megismerjem magam. Sokat változott például az, hogy miként reagálok bizonyos helyzetekre - ezt is ő hozta ki belőlem. Régebben sértődős voltam, elvártam, hogy a másik magától jöjjön rá, hogy mi a bajom. Én nem segítettem neki. Ő nem hagyja ezt. Szinte rákényszerít, hogy kibeszéljük azt, ha bármi gond van. Nem engedi, hogy cipeljük a terhet. Addig provokál, faggat, amíg nem reagálok. Még ha előtte nem is akartam megszólalni.

Ez jó. A sebek akkor tályogosodnak el, ha nem beszéljük ki a problémákat. Akkor nálatok nincs olyan, hogy...

... három nap csend és duzzogva hátat fordítunk egymásnak? Egyáltalán nincs. Az elképzelhetetlen, mivel ő rögtön vitába száll, épp ezért a konfliktus gyorsan megoldódik. Ő azonnal túl van rajta. Megöleljük egymást és onnantól kezdve le van zárva a dolog. Vége a rosszkedvnek.

Te is megtanultad ezt?

Néha még mindig nehéz. Van úgy, hogy szipogok kicsit, de már sokkal könnyebben továbblépek, mint korábban.

Az olaszok tényleg macsók, ahogy az a köztudatban él? Milyen egy szicíliai férfi?

Nyilván mindenkiben máshogy él ez a kép. Egy darabig azt hittem, hogy én helyesen látom őket: a macsó az, aki énekelve udvarol, aki ott lóg a kerítésen akkor is, amikor már aludni mennél. Olyan ember, aki mindenáron megnevettet, programokat talál ki. Ez így van egészen addig, amíg hódítani akarnak. Nagyon kreatívak. Salvo és a barátai is ilyenek. Teljes vehemenciával vetik bele magukat egy-egy új kapcsolatba, de soha nem gondoltam tovább, hogy mivel jár együtt ez a macsóság. Aztán rájöttem, hogy emellett nagyon érzékenyek. Ez nem azt jelenti, hogy lelkileg törékenyek, hanem azt hogy nagyon jók a receptoraik. Elképesztően jól fogják a jeleket. Salvo olyan dolgokra rájön - csak abból, hogy megnéz embereket -, amikre én nem. Mindent érzékel, ami körülötte történik, mint egy titkos ügynök. Megjegyzi és képes értelmezni a látottakat. Nemcsak arra tud figyelni, aki mellette ül, hanem azt is érzékeli, hogy három asztallal odébb mi történik. Mindig rácsodálkozom erre. Persze ennek alapján nem mernék egész Szicíliára általánosítva véleményt alkotni, de sok ilyet láttam. Nagyon határozott elképzelésük van arról, hogy milyen egy nő. Bár sokan választanak külföldit feleségnek, az illető személyiségét mégis megpróbálják a szicíliai mintának megfelelően formálni. Elvárás, hogy az asszony legyen a családi tűzhely őrzője, és ne szóljon bele a férfiak dolgába. Salvo ki is mondja, hogy egy nőnek tudnia kell azt, hogy mikor maradjon csöndben. Persze ez nálunk nem nagyon megy, de ennyi idő alatt megtanult tolerálni. Tudja, hogy olyan családban nőttem fel, ahol négy generáció női nevelték egymást. Mellőlünk elég hamar elfogytak a férfiak, és ezért nekünk a férfifrontokon is meg kellett állni a helyünket.

Minden arról szólt, hogy "meg tudjuk oldani - mi nők". Nem volt kire támaszkodni. Újra meg kellett szelídülnöd?

Igen. Egyszerűen meg kellett tanulni azt, hogy vannak feladatok, amiket végre átadhatok másnak. Ez nagyon nehéz volt, mert én nem tudok feladatokat delegálni sem a munkában, sem másban. Szeretem az ellenőrzésem alatt tartani azokat a dolgokat is, amiket egyébként sokkal könnyebb lenne átengedni valaki másnak. Amikor Salvo ideköltözött Magyarországra, és nem beszélt magyarul, kerek és tökéletes volt minden abból a szempontból, hogy teljesen rám volt utalva.

Úgy tehetted a dolgodat, ahogy addig is.

Igen, és utána jött egy nehezebb időszak, amikor azt mondta: "Igaz, hogy nem beszélek magyarul, de ezt most elintézem." Az első igazi sikertörténete az volt, amikor a defektes gumit kicserélte. Nem szólt nekem, hanem intézkedett egyedül. Bár nem beszélt magyarul, a gumis srác se értett angolul, olaszul, de megoldották. Elképesztően büszke volt magára! Nagy szüksége volt erre az érzésre, hiszen hónapok óta én oldottam meg mindent. Ez az emlék mind a kettőnkben benn maradt, pont úgy, mint amikor az ősember hazajön és közli: "Asszony, lőttem egy mamutot!"

Igazán akkor talált magára, amikor megcsinálta az éttermét?

Igen. Nagyon jót tett a lelkének, hogy igazgathatja a saját kis birodalmát, és ő a felelős mindenért. Úgy élhetett végre, mint Szicíliában: férfiként, családfőként. Viharos gyorsasággal megtanult magyarul, előtte csak küzdött a nyelvvel. Ahogy újra volt önbizalma, ez is ment. Jellemző a kitartására, hogy elnyerték a Best of Budapest címet olasz étterem kategóriában. Nagyon büszke vagyok rá!

Min múlik az, hogy milyen nyelven beszéltek?

Egymás között mindig olaszul kommunikálunk, akkor váltunk magyar nyelvre, ha magyar társaságban vagyunk.

"Érzel" olaszul?

Itthon nem, de amikor kint vagyok Szicíliában, akkor belefeledkezem abba, hogy hol vagyok. Olaszul álmodom, és teljesen természetes, hogy minden azon a nyelven történik.

Jó "olaszul létezni"?

Jó, de vannak olyan neveltetésbeli különbségek, amik ott természetesek, de én valószínűleg sosem fogom azokat magamra venni. Ide tartozik az is, amire utaltam: hogy mi a nő szerepe. Bár, ha belegondolunk, nálunk is vannak hasonló elvárások. Nagymamáink is azt mondták, hogy az okos nő nem megy mindenáron szembe a férfival, hanem megpróbálja szépen, ügyesen, észrevétlenül irányítgatni. Tehát Szicília ebből a szempontból se egy másik bolygó, csak az olaszoknál mások az arányok.

Salvo úgy nőtt fel, hogy ezeket az olasz mintákat látta. Mennyire tudtál változtatni azon, amit ő születésétől a szívében hordoz példaként?

Változtatni nem tudtam, mert ez is olyan, ami soha nem törlődik ki a lelkéből. Ő azt szeretné elérni, hogy én egy kicsit jobban hasonlítsak az olasz mintára. Arra nem vágyik, hogy teljesen olyan legyek, hisz akkor nem engem vett volna feleségül, hanem egy házitündért. Számára vonzó volt a személyiségem, csak bizonyos helyzetekben - amiket ő egyedül szeretne megoldani - nehezen viseli, ha ellenvéleményem van. Mondok egy friss példát: szeretne egy papagájt, én pedig nem. Érzed ugye, hogy mennyire komoly problémák kapcsán merül fel a kulturális különbség? Mindketten utána olvastunk az interneten, hogy ez milyen macerákkal járna. Szerintem választhatnánk egyszerűbb állatot, de most a nagyfiammal összefogtak ellenem, és a vita odáig fajult, hogy na, ez egy olyan döntés, amit egy nőnek kedvesen, aranyosan, a szerettei érdekében el kell fogadnia.

Aztán békésen ganajozhatnád a papagájt.

Természetesen, hisz úgyis ez lesz a vége! Ez a része mindig rám marad!

Mi lett a csata kimenetele?

Szerinted? Bizony, vesztettem.

Kuncogunk ezen, de tény: három pasi királynője és tán szolgálója is vagy egyben.

A szolgálat jó kifejezés erre, de engem ez szórakoztat. Például nincs takarítónőm. Ezen szoktak csodálkozni, hogy ennyi elfoglaltság mellett hogy bírom, de én igyekeztem mindent úgy kialakítani, hogy könnyen kezelhető legyen. Mert ez is olyan dolog, amit magam szeretek végezni. Úgy jó, ahogy én csinálom. Legalábbis nekem, de én ezt szeretem is.

Ezt te várod el magadtól, vagy Salvo?

Nem, ezt én. Ő mindig azt mondja, hogy miért kell még ezt is a nyakamba venni? Én meg azt gondolom, hogy ezt szívesen megteszem értük, nem teher számomra. Ott a vasalás. Tudom, hogy azt szereti a legjobban, ha az inge úgy van kivasalva, ahogy én szoktam. Ezt elég volt egyszer elmondania. Attól kezdve mindig úgy simogatom be azokat a fránya ingeket a szekrénybe, hogy tudom, milyen jó lesz, amikor előveszi, és örül. Ő pedig tényleg boldog, és ennek hangot is ad! Tehát én szeretettel vasalok - neki.

Maradjunk még a női szerepnél, de a televíziósnál. Mindenki azt mondta nekem, ez a Dal olyan jót tett Évával. Kinyíltál. Ezt érzed?

Mondták nekem is. Azt hiszem, hogy ez már korábban elkezdődött, csak nem volt olyan látványos. Volt a Főtér, a Balatoni nyár, és most a Család-barát. Kiléphettem abból a fegyelmezett, precízen fogalmazó, híradós szerepből egy olyan világba, ahol sokkal inkább önmagam lehetek. Nevethetek, rácsodálkozhatok dolgokra, hatással vagyunk egymásra a vendégekkel, és előfordulhat, hogy egy mondat nem kanyarodik tökéletesen. Nagyon szeretem ezt csinálni. Minden adás izgalmas, mert vannak benne váratlan helyzetek is. Mellettem van egy társműsorvezető, aki színész vagy énekes, vagy sportoló, aki belecsöppen ebbe az egészbe, így aztán neki is segíteni kell, no meg a vendégnek is. Mindig van benne izgalom. A másik pedig az, hogy itt egy kicsit megint férfi lehetek, abban az értelemben, hogy én adom nekik a biztonságot. Olyan jó érzés, amikor azt a visszajelzést kapom, hogy jól érezték magukat, és ebben nekem is részem volt.

Beszéljünk a Dalról! Sokáig a pasik azzal poénkodtak, hogy "Nini, a híradós Évának van lába". Most kiderült, hogy nem csak, hogy van, hanem nagyon jó a lába! A show kapcsán záporoztak a dicséretek az elegáns, szép, szexi nőnek.

Mint ahogy a legtöbb kislány, én is imádom ezeket a hercegnős ruhákat. Mindegyik olyan volt, ami a nőiességet hangsúlyozza. Bármelyiket elfogadnám!

De ne a ruhákról beszélj, jó?

Természetesen a lelkemnek jót tettek a bókok - az öltözőben is, majd a folyosóra kilépve. Mindenkinek volt hozzám egy-két kedves szava. Egy ponton túl kicsit egyhangúvá válna, ha 10 éven keresztül minden hétvégén a bókokat kéne learatni, de ez hat darab adás volt. Hat olyan nap, amikor negyed óra arról szólt, hogy: "jaj, ez de jól áll, jaj, de jól nézel ki!". Úgy léphettem fel a színpadra, hogy na, akkor most ez külsőleg rendben van, innentől kezdve tegyük hozzá azt, hogy tartalmilag is az legyen!

Mint nő elégedett vagy magaddal?

Százszázalékosan nem, nagyjából igen.

Volt valaha olyan, hogy küzdöttél az énképeddel?

Inkább azt mondom, hogy volt olyan - a tinédzserkorom végén -, amikor nem voltam tisztában vele. Volt egy gyönyörű barátnőm, és ha találkoztunk két fiúval, mindkettő a másik lányba szeretett bele. Érdekes, hogy nem lettem rá féltékeny! Elfogadtam, természetes volt. Aztán jött egy fiú, akiről én azt hittem, hogy azért ugrabugrál körülöttem, mert a barátnőmhöz akar közel kerülni, és kiderült, hogy én érdeklem! Nem történt köztünk semmi, mert hiányzott a szikra, de mégis ő volt az első, aki ezt a szemembe mondta. Onnantól kezdve kitörlődött a fejemből az, hogy én vagyok a második helyezett.

Telnek az évek, és ahogy a régi fotóidat nézegettem, azt állapítottam meg, hogy egyre szebb vagy, ahogy érsz. Vigyázol erre? Megtanultál bánni magaddal?

A televíziózás megtanított arra, hogyan "viseljem" magam. Régen sportosabb voltam. A munka és Salvo sokkal nőiesebb irányba terelgetett.

Szoktál gondolkozni az idő múlásán? Most a harmincas éveid második felét taposod.

Élvezem ezt a helyzetet, amiben vagyok. Bár talán erős a kifejezés, de bölcsebb lettem, és ez által higgadtabb is. Most jó. Arra emlékszem, hogy óvodás koromban minden áron nyugdíjas szerettem volna lenni, mert úgy képzeltem, hogy milyen jó, hogy se iskolába, se óvodába, se munkába nem kell menni. Otthon ül az ember, kapja a nyugdíját és azt csinál, amit akar. Persze ezen ma már mosolygok. Jól éreztem magam a koromtól függetlenül. Soha nem szerettem volna - eddig még - se idősebb, se fiatalabb lenni. Mikor a 25 éveseket nézem - akik lubickolnak a fiatalságban -, eszembe jut, hogy én is így éltem, de rögtön bevillan az is, hogy milyen jó, hogy én már túl vagyok azokon a lelki vívódásokon, amik még várnak rájuk.

Tudod, min méláztam el? Ahhoz képest, hogy te négy generáció nőtagjai között nőttél fel, milyen jó, hogy most az életedben nem ez a tradíció folytatódik. Van két fiad, és egy férj is ott áll melletted.

Anyuval nekem baráti a viszonyom és sokat mesélt arról, hogy miért nehéz egyedül nevelni egy gyereket. Azt mondta, nem az a nehézség, hogy egyedül kell megteremteni az anyagiakat. Azt valahogy meg lehet oldani. Nem is az küzdelmes, hogy nincs, aki a szatyrokat cipelje, hanem az, hogy te vagy a felelős mindenért. Az összes döntésért, amit a gyereknevelésben hozni kell. Nincs kivel megosztani. Ez hihetetlenül nagy teher.

Épp ezért jobban vigyázol arra, amid van, mert felfogod az értékét? Tudod, hogy mit nem szeretnél?

Most már igen. Az elmúlt 4 évben fogalmazódott át bennem. A kapcsolatunk elején sokáig azzal a konok gondolattal éltem, hogy ha egyszer úgy adódik, akkor menni fog nekem egyedül is, hisz megtanultam, hogy miként lehet talpon maradni a szélviharban. Nem szeretném, hogy ez megtörténjen, de ha úgy hozná a sors, akkor tudnám kezelni. Aztán ahogy sorban meg kellett oldani a házasságunkban bizonyos helyzeteket, Salvo mindig éreztette, hogy számít rám. Hogy rám számít. Beépült az, hogy mégis csak az az ideális, ha szövetségesekként tudjuk ezt az egészet végigcsinálni. Ráadásul az anyósomtól elsajátítottam egy zseniális taktikát: amikor Salvo forró fejjel mond valamit, képes vagyok kivárni. Egy megfelelő pillanatban szólok finoman - ahogy Szicíliában láttam.

Megtanultad a szicíliai taktikát?

Vagy a nagyanyáink taktikáját. Szerintem ezt ők is tudták.

Ha egy tízes skálán pontozni kéne, akkor most hogy érzed magad?

Mernék adni egy jó nyolcast. Sok mindent szeretnék még rendezni, rendszerezni. Egy kicsit kevesebbet rohanni, még többet tenni a családi harmóniáért. Még türelmet kell tanulnom, bár a legjobb az lenne, ha egy nap 36 órából állna. Állandóan késésben vagyok, sokszor kapkodok, és van, hogy erőszakkal kell lehiggadnom azért, hogy este olyan anya tudjak lenni, amilyen szeretnék.

A család van az első helyen. Te a sor végén állsz?

Igen. Még a hörcsögök is előttem vannak. Salvo mindig mondja, hogy csináljam úgy, ahogy ő - mindig szán magára időt, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá. De ez még nem megy. Talán majd egyszer. Egyelőre olyan vagyok, hogy azért vennék ki szabadságot, hogy a kertet rendbe tegyem. Imádok barkácsolni, festegetni, szöszölni otthon.

Éva, szerintem ez azért mégis megér kilenc pontot.

Lehet. Hál' istennek tényleg nem tudnék igazán mire panaszkodni.

Ez jó.

Igen, de nem vagyok hajlandó arra, hogy féltsem azt, ami van. Volt idő, amikor eszembe jutott, hogy ez most annyira kerek - jaj, nehogy majd máshogy legyen! Aztán elkezdtem fejben trenírozni magam, hogy úgy nem élhetek, hogy féltem azt, amit élveznem kellene. Azóta valahogy sikerült azt az aggódást elengedni. Minden úgy jó, ahogy van.