Jennifer Lopez kereskedelmi járattal utazott, a turistaosztályon jutott neki hely

kellemetlen turistaosztály repülés Jennifer Lopez
Jennifer Lopez szombaton Nápolyból Párizsba repült, de nem magángépen utazott, hanem halandó ember módjára, menetrend szerinti járattal.

Jennifer Lopez a többi utassal együtt, a turistaosztályon foglalt helyet. Mellette, a folyosóhoz közel a testőre ült, ő pedig az ablak mellett intézte a saját dolgait. Úgy tűnik, mint aki nem bánja, hogy a pórnéppel kell utaznia, a képeken azonban az látszik, igencsak kevés hely állt a szupersztár rendelkezésére, ez pedig biztosan nem volt ínyére. 

Jennifer Lopez
Jennifer Lopez valószínűleg nem volt boldog, hogy a turistaosztályon kellett utaznia
Forrás: Getty Images

 JLo a múlt hetet Olaszországban töltötte Ben Affleck nélkül, Positano partjainál kapták lencsevégre, ahogy saját magát, és a fenekét fényképezgeti. Míg Lopez az olaszoknál borozgatott és vacsorázgatott, majd elrepült a francia divathétre, Ben Affleck Los Angelesben töltötte az idejét a fiával.

Ahogyan arról a Life.hu is beszámolt, Ben és Jen a válás felé száguld, külön élnek, közben pedig csendben próbálják eladni a 60 millió dolláros Beverly Hills-i házukat, amit még tavaly vásároltak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.