Lilu: "Már 10 éve küzdök, hogy ne tűnjek hidegnek, mert nem vagyok az" - Szily Nóra interjúja

Mi ez a rohanás?

A férjem már dolgozik, és most leginkább én vagyok a picivel. Nekem ilyenkor hozzá képest van minden. Ráadásul még el kellene intéznem pár dolgot, fodrász, kozmetikus - bár azt már látom, hogy nem fog beleférni... Elindult a VV5, és ugyan nem vagyok egy nagyon készülődős fajta, de ilyenkor azért figyelnem kell, hogyan nézek ki az adásban.

Nem vagy készülődős? Már elég, hogy belépsz a stúdióba és "működésbe lép" a tévés személyiség?

Szerintem a műsorvezetésnek így kell működnie. Ez nem egy színészi munka, ahol a karaktert formálod, és hónapokig kell gyötrődni rajta. Persze rá kell hangolódni, kipihentnek kell lenni, hogy az embernek fogjon az agya, gyors legyen, éles, hogy jól tudjon reagálni, szerintem ezek a legfontosabbak, és nem a külsőségek.

Ebben a műfajban, műsorban azt látom, hogy lubickolsz.

Én nagyon szeretem a VV-t! Azt gondolom a VV4-ről, hogy eddig minden idők legjobb reality szériája volt, jó karakterekkel, történetekkel. A VV5 is nagyon jó lesz, csak más - és majd látni lehet, hogy mennyire sokat változtat egy műsoron, hogy mások a karakterek. Szerintem a ValóVilágot nagyon lehet szeretni. Nyilván sikk utálni... Szerintem pedig abszolút nem ciki. Ha ezt állítanánk, akkor Magyarországon 2 és fél millió ciki ember lenne, amit nem gondolnék. Ez egy jó szappanopera, igazi emberekkel. És innentől kezdve még nagyobbak, élesebbek a drámák, a mélységek és a magasságok. Ráadásul a VV4 szerintem egy kifejezetten vicces műsor volt, sok humorral. Persze lehet úgy nézni, hogy Szandikának felfújt a szája, és én ezt kikérem magamnak! De az előítéletekhez képest pár hét múlva ő lett az egyik legnépszerűbb szereplő - az emberek küldték neki az SMS-t -, mert kiderült, hogy bármilyen a szája, közben meg egy végtelenül őszinte, szerethető lány, aki nagyon jól lát dolgokat, akinek egyszerűen nagyon nehéz volt a sorsa, és így alakult az élete. De egy igazi karakter. Egy ember! Figyelni a szereplőket, megismerni, talán megérteni - komoly tapasztalás.

Ha a saját szakmai karrieredet nézzük, ez egy tétes meccs volt - nem lehetett tudni, hogy ki kapja. Már csináltad. Aztán volt némi csend a képernyőzésben, jött a baba, majd a Reflektor, a Reggeli, de ez neked a magas "c" - nem?

Amikor még nem is tudtam, hogy indul a VV - és csak meghallottam a szívdobbanást, ami átszaladt a képernyőn - emlékszem, épp háttal álltam és a gyerek játékait rakosgattam... Meghűlt bennem a vér... Hogy ez az?! Vagy hallucinálok? Igazság szerint én már akkor azt gondoltam, hogy annyira szeretném megint csinálni! No meg fontos is volt, hiszen ha nem kértek volna föl, az azt jelentette volna, hogy az előzőben nem voltak velem elégedettek. De nem így lett, és ennek nagyon örülök!

Kemény félévre készülsz, de közben azt csiripelik a madarak, hogy egy üzletbe is belevágsz...

Tudod, én imádok tévézni, de más is érdekel. Nekem a divat mindig is nagy szerelem volt. Azért csináltam évekig divatüzletet. 13 éve ülök sminkesek és fodrászok keze között. És most összetalálkoztam egy olyan emberrel, aki a VV-ben a hajamat csinálta, 113 adáson keresztül mindennap mást, izgit, ami tetszett - és azt mondtam neki, hogy szerintem ez a találkozás sorsszerű és jó lenne, ha együtt dolgoznánk. Úgyhogy nyitunk együtt egy fodrászatot.

De Lilu, te tényleg értesz az üzlethez? Én belevágtam, és életem egyik legrosszabb döntése volt.

Ez jó lesz! Hiszek benne, és tenni is fogok érte!

Emblémája leszel. Nem félsz, hogy túlvállalod magad?

Hja, de! Illetve nem - én mindig túlvállalom magam. És ez nem is fog változni. Erre szokta azt mondani az apukám, hogy mikor legyél fáradt, ha nem a harmincas éveidben? Mikor csinálj többet, mint amennyit bírsz, mint amikor az erőd teljében vagy? De tényleg!

És amilyen vagy, nyilván nem fogsz semmit félvállról venni...

Ebben biztos lehetsz, és remélem, sikerülni is fog, amiket tervezgetek, dédelgetek...

Az anyaszerep is? Mindezek mellett? Közben kétéves lett a fiad.

Tudod, van az a mondás, hogy "elég jó anyának kell lenni"! Én azt érzem, hogy az ember minél jobban megismeri a gyerekét, annál jobban szereti. Mert már elkezdtem megismerni. Most már én alkalmazkodom az ő személyiségéhez.

Ez boldog érzés! Hallgatlak és olyan erős hitet érzek abban, ahogy és amit csinálsz.

Ez otthonról jött, ezt a családomtól kaptam. Ezt nem adhatja 100 év képernyőzés se. Úgyis csak annak a 3 embernek a véleménye, kritikája számít igazán, akik kevésszer szólnak, de annak súlya van. De az önbizalmat vagy a saját magamba vetett hitet nekem az adta, hogy szerettek otthon, végtelenül jó közeg vett körbe. Nem lettem szorongó alkat, és ezt anyunak, apunak köszönhetem. Pont múltkor gondolkoztam ezen, hogy bárcsak tudnám, hogy anyuék mikor voltak a jó ponton szigorúak és kemények, és hogy voltak-e közben mégis olyan megengedőek, hogy soha nem féltem bármit elmondani... De a legnagyobb csibészséget sem! És hazudni sem hazudtam soha. Az kizárt lett volna.

Megengedőek voltak, nem raktak présbe, és mégis lett teljesítmény...

Világ életemben vágytam arra, hogy büszkék legyenek rám. Amikor elvittem őket egy-egy párbajra a VV-be, annyira izgultam! Szabályosan rosszul voltam az adás előtt.

2 millió nézőhöz képest kettő...

Igen... De az, hogy ott ültek, és szembesültek azzal, hogy ezt a feladatot komoly döntéshozók rám merték bízni, hogy én állok ott egyedül egy mikrofonnal... Az, hogy ők büszkén mosolyogtak, nekem mindennél többet ér.

Még mindig ők a meghatározók? Ha kételyed, kérdésed van...

Nóra - 35 éves vagyok. És azért már párszor szaladtam haza sírva. De még soha nem mondtak olyat, amit ha úgy csináltam, ne lett volna jó, és ha nem, akkor ne derült volna ki, hogy bizony úgy kellett volna. Nyilván szerencsém van, mert 2 végtelenül csodálatos, nyitott ember. Olyan jó velük lenni. De rajtuk kívül szinte nincs senki, aki érdek nélkül mindig csak jót akar, akikben nincs egy hátsó gondolat sem. Ők annyira szeretnek, hogy az mindent felülír. A többi kapcsolat az életben ennél sokkal bonyolultabb. Nálunk megkérdőjelezhetetlen az őszinteség, még ha néha nyers vagy bántó, akkor is! És ha én bármit kívánhatok az életben, akármit - azon túl, hogy a gyerekem, a férjem és egészség legyen - hogy anyuék 1000 évig éljenek, és velük lehessek.

Csodás idolok. De nehéz... Vajon te tudsz ilyen jól szeretni?

Én úgy szeretek, amennyire csak tudok. Ez az egyik legfontosabb, amit kaptam a szüleimtől. Megtanultam kifejezni az érzéseimet. És az az érdekes, hogy a képernyőn mégis sokszor megkapom, hogy hidegnek, távolságtartónak éreznek. Ezt nehéz megértenem. Talán ez az egyetlen hátránya annak, hogy ilyen közel vagyok a szüleimhez, mert mindig van bennem egy pici megfelelni vágyás - kimondatlanul, tudat alatt -, ami korlátoz engem. Hogy talán annyira, amennyire az életben elengedem magam, és szabad vagyok, ezt mégsem tudom hozni a képernyőn annyira. Bár a VV4-ben nagyon sokat haladtam efelé. De hát ezzel már 10 éve küzdök, hogy ne tűnjek hidegnek, mert nem vagyok az - és igyekszem, hogy ezt a nézők is megérezzék!

De tudod, mi a fura? Amíg nem ismertelek, nem voltál közel, addig én is éreztem egyfajta hűvösséget...

Igen.

Aztán leültem veled, és eltűnt...

Én azért a legnagyobb feladatomat még nem végeztem el. Hogy e tekintetben átlépjek magamon. De érzem, hogy jó úton járok! Hogy attól az icike-picike gáttól megszabaduljak... Nyilván ez egy önismereti kérdés, amin sokat töröm a fejem. Tudom, hogy fejlődnöm kell. De ez nem is baj, mert tudom, hogy valahova még el szeretnék jutni! Persze ez a legnehezebb - olyan, mint az utolsó egy kiló, amit az ember le akar fogyni, de az még kapaszkodik! Ez is ilyen, hogy érzem, van még valami, ami egyszer csak át fog ragyogni...

Pörögsz, maximálisan... hogy kezel téged? Van benned egy dinamizmus. Az sok pasit lenyom.

Ő egy nagyon csöndes fiú, de a csöndjeiben több erő van, mint az én csivitelésemben. Keveset beszél, de akkor arra mindenki odafigyel. Én szerettem feleslegesen beszélni. Az ő csendjei tanítanak. Például elég pletykás voltam. Most is nehezen türtőztetem magam néha, de ő annyira szánalmasnak tartja, és megveti - amivel egyet is értek -, hogy már lassan teljesen leszokom róla! Pedig - nőként - lássuk be, néha jól tudna esni... Viszont nem akarom rózsaszínre festeni a világunkat! Nem mondom, hogy nincsenek veszekedések, de szerintem két ember között, aki igazán belelát egymás mélységeibe, nem is lenne normális, ha nem lennének. Két különböző ember vagyunk, akik - gondolj bele, hogy - talán picit természetellenes módon 8 éve majdnem folyamatosan együtt töltik a 24 órájukat. Ez nem normális alapvetően... De ha néha gondjaink vannak, azokkal én nem akarok napilapok címlapján haknizni, mert az a mi saját történetünk!

Hova lett a hiú nő?

Hát azért az eltűnt. Ha nem is teljesen, mert nyilván a tévézés életben tartja, de az, hogy régen raklapszám vásároltam hülyeségeket, táskát, cipőt... Hát, ha az elmúlt 2 évben vettem 10 dolgot, akkor sokat mondok. De ennek is el kellett jönnie. Az embernek a húszas évei arra vannak, hogy csilivilizzen - nekem erre még mindig van lehetőségem a tévében -, de amúgy már nem érzek se kényszert, se vágyat.... Dolgozom a házasságomon, hogy a gyerekünk a világ legboldogabb gyereke legyen, magamon... Az elmúlt időszak nem egy felhőtlen szabadság volt, már nem mindig azt csinálom, ami a legjobban esne. De mégis szívesen teszem. Én szeretek megfeszülni, beleállni és mindent a lehető legjobban csinálni. Erre törekszem. A tévézést is így szeretném, és tudom, hogy nekem a VV5 egy nagyon nagy feladatot jelent, hogy az a bizonyos ajtócska még kinyíljon, hogy teljesen elengedjem azt, amit el kell... Akkor eljön a pillanat, hogy már 100 százalékosan ott vagyok, és kezdhetjük!