Csonka András: Anyu, ugye, hallasz? „Gyorsan befogom a pofám”

Szia, anyu! Imádom a kánikulát. Ezt tudjuk. Bírom a kánikulát. Ez jól hangzik, bár bizonyos szempontból hülyeség. A mai, néha extrém kánikulai körülményekkel nehéz megbarátkozni, pláne ha légkondicionálás sincs a környéken. Na és valljuk be őszintén, egy strand területén felhúzott cirkuszi sátortól nem várható el, hogy hűtve legyen ilyenkor. Különösen kis hazánkban. Tehát képzeljünk el egy júliusi hétvégét, tikkasztó napsütést, nulla szellőt, ami esetleg hűthetne kissé.

Egyébként most nem egy időjárás-jelentést próbálok színesebbé rajzolni, csak egyszerűen megáll az eszem, hogy hogy a fenébe bírja a strapát, az utazásokat, a „talpig felöltözött művész ilyenkor is a mikrofonnál” szituációt két igazi legenda, a '70 és '80 között fickóskodó Koós János és Aradszky László? Pardon, Laci már túl is van a nyolcadik x-en. Amikor már épp nyavalyogni kezdenék, hogy ez a meleg már őrület, gyorsan befogom a pofám, látva, hogy ők ott ülnek a sátor mögött felhúzott kis öltözőfülke ajtajában, és úgy sztorizgatnak, mintha a Gerbeaud egyik légkondis különtermében lennénk. Azért ez mégis elképesztő. Na és az is, hogy évtizedek óta bírják a tempót.

Nem mellékesen megjegyzem, hogy aznap Koósnak ez a harmadik, Aradszkynak a második fellépése volt. Laciban imádom, hogy mindenképpen halad a korral technikailag is. A Facebook-oldalára folyamatosan tölt anyagokat, képeket, és most teljesen lázba jött, amikor megmutattam neki, hogy lehet élőben is bejelentkezni és videochatelni a rajongóival. Csináltunk is rögtön egy pár perces helyszíni tudósítást, azután mindhárman, egymást követve közönség elé léptünk Molnár Gyuri harmonikaművész és zenekara kíséretében.

Ki ne felejtsem a sorból a harmadik nagyágyút, Soltész Rezsőt, aki ezen a napon nem volt jelen velünk, de a fellépésre készülve egy próbateremben futottam össze vele. Újra elmondta, nem felejti el, hogy 1997-ben, amikor az első lemezem készült, külön felhívtam őt, és engedélyt kértem a Szóljon hangosan az ének feldolgozására. Én pedig azt nem felejtem el, amit mondott: „Bandikám, legyen vele sikered!” Természetesen ez mindig az ő dala marad, és ha éneklem, az adott közönség előtt ezt el is mondom.

Igen, így érdemes színpadon létezni érettebb fejjel is, ahogy ők. Így nekem is van kedvem, másképp nem érdemes.