Megrázó részletek: Lippai Marianna kislánya elvesztéséről mesélt

P. M.: Képzeld, te vagy az egyik olyan vendégem, akinek a nevét sokan megírták nekem, mert azt szerették volna, hogy meghívjalak a műsoromba. Tisztában vagy vele, hogy mennyien szeretnek téged, Marianna?

L. M.: Ugye nem lesz furcsa, ha azt mondom, tudom?! Valójában érzem. Sok követőm van, az elmúlt öt és fél év alatt folyamatosan nőtt az Életkedvelők tábora. Ennek az az oka, hogy általam, illetve az írásaim által szeretetet kaptak azok, akik követnek. És én ezt a szeretetet most sokszorosan visszakapom.

P. M.: Szerintem az életed első és igen nehéz szakaszában is nagyon sokat adtál, méghozzá a kislányodnak, Dominikának. Kérlek, mesélj arról az időszakról, amikor kiderült, hogy Domi gyógyíthatatlan beteg...

L. M.: 2002-ben derült ki róla, hogy beteg. Bár mi úgy hittük, egészségesen született. Aztán 3-4 éves korában nagyon sokat betegeskedett, és ezekhez járultak hozzá egyéb tünetek, például gyakori egyensúlyvesztés. Ez már több mint gyanús volt, végül eljutottunk a debreceni klinikára, és ott derült ki, hogy egy gyógyíthatatlan genetikai betegségben szenved, aminek a végkimenetele halál. Ezt a betegséget akkor sem tudták gyógyítani, és a mai napig sem tudják.

P. M.: Amikor ezt kimondták, mit éreztél?

L. M.: Iszonyatosan sírtam, de közben igyekeztem a kislányom előtt tartani magam. Mindeközben pedig azon gondolkodtam, hogy milyen lesz, amikor majd nem lesz. Egyszer csak felkelünk, és nem fog tudni felállni, vagy mégis hogyan történik majd ez? De ez nem így történik. Ebbe belesodródik az életed, és te mész bele. Nem volt könnyű, ez tulajdonképpen maga a pokol.

P. M.: A hitedet nem veszítetted el menet közben?

L. M.: Nem!

P. M.: Hogyan csináltad? Mondd el, kérlek, mert nagyon sok embernek tudnál vele segíteni.

L. M.: A Jóisten küldött az utamba egy nénit. Akkoriban még kerestem a gyógymódot, és bejelentkezett egy idős házaspár Budapestről, az úr egy professzor volt. Felmentünk hozzájuk Budapestre, és a felesége, Lenke fogadott minket. Kedves, aranyos asszony, aki mélyen vallásos, katolikus volt. Mikor eljöttünk, kaptam tőle egy csodálatos imát a Szűzanyához. Eltettem a pénztárcámba, de akkor még nem gondoltam, hogy ez bármire jó lehet. Pár héttel később bekerültünk Domival a kórházba, olyan állapotban volt, hogy azt hittem, már nem fogunk kijönni onnan. Ültem az ágya mellett, és hirtelen eszembe jutott ez az ima. Gyorsan elővettem a pénztárcámból. Én, a református... Míg Domi aludt, elkezdtem mondani az imát, szinte láttam is a Szűzanyát, aztán egy kis idő után már nem csak őt láttam, hanem a Jóistent is, hogy ott van velünk. Ott Isten megfogta a kezem, és attól kezdve soha többé nem engedte el.

P. M.: Ez azt jelenti, hogy most is fogja?

L. M.: Igen. Istenbe kapaszkodtam. Tudtam, hogy nem fogja meggyógyítani a lányomat, ezért csak azt kértem tőle mindig, hogy adjon nekem erőt. Hogy szép anyukaként, mosolygós anyukaként, csinos anyukaként, szeretettel a szívemben tudjam Domit az útján végigkísérni. Rettenetesen nehéz úgy mosolyogni a saját gyermekedre, hogy közben tudod, meg fog halni.

De Dominikának soha nem mondtam meg, hogy meg fog halni, a végén azonban már tudta magától is. És büszke vagyok magamra, sőt szerintem a Jóisten is büszke rám, mert sorsfeladatnak érzem ezt.

P. M.: Ez nyilvánvalóan az, sőt ez Dominikának is egy igen súlyos, mégis vállalt sorsfeladata volt!

L. M.: Biztos vagyok benne! És biztos, hogy neki is rettentő nehéz volt, de együtt, a szeretet erejével végigcsináltuk. Én pedig meséltem neki élete vége felé a mennyországról, hogy ne féljen tőle. Elmondtam neki, hogy milyen szép lesz. És az én 13 éves, gyönyörű lányom bizony félt. Megkérdeztem, hogy mi a baj, kincsem? Azt mondta: „anya, itt áll mellettem egy néni, és azt akarja, hogy menjek vele". Hiába mondtam, hogy csak én vagyok itt, ő állította, hogy ott van vele egy néni, és azt szeretné, ha vele menne. Én pedig azt feleltem erre: „kincsem, menj vele nyugodtan!"
Már várták őt. Utólag utánanéztem, hogy mi történhetett.

Végül azt mondta Domi, hogy megint itt van a néni, de már nem félek!

Marianna, Skorpió aszcendensed van a védikus rendszerben. E szerint az az egyik legfontosabb feladatod ebben az életedben, hogy a mélyülésben, az önismeretben haladj, nem is előre, hanem befelé. Nagyon sok férfi életből jössz, méghozzá olyan férfiéból, aki az erejéből élt, bátor, erős, az érzelmekkel nem sokat foglalkozó férfi. Nagyon erős, és a mostani életedben is használható minőségeket hoztál magaddal.

Ez az erő a mostani életedben is elkísér. Akár az akaratodban, akár abban, hogy az átlagnál többet bírsz, és a fizikai testeddel valószínűleg kevesebb gondod van. Azonban most az Univerzum arra szeretne téged tanítani, hogy az érzelmi intelligenciád növekedjen, tehát hogy közelebb kerülj az érzelmeidhez, és főleg a lelkedhez. Sok életből hozol úgynevezett érzelmi deficitet, ami azt jelenti, hogy vagy nem tudtál szeretni, vagy nem hagytad, hogy szeressenek. A másik irány, ami látszik, az egy nagyon erős médiumi képesség a horoszkópodban. Tehát a te esetedben az égi csatornák nagyon erősen működnek.