Fluor Tomi: "Mindig is szerettem kifordítani a világot magából"

Mikor fordítottad először picit jobbra a sapkád? Már annyira jellemző lett rád...

Három éve. Akkor váltottam át ilyen színes ruhákra, amire rég vágytam már - aztán jött egy sapkaszponzor, és tényleg csak annyi történt, hogy felvettem, és egyszerűen úgy éreztem, nem áll jól egyenesen. Kicsit arrébb húztam - ó, így már jó! Azóta annyira hozzászoktak a barátaim is, hogy ha balra fordítottam, akkor csak néztek - mi van, levágattad a hajad? Valami nem stimmel!

Mennyire fontos, hogy a külsődet így kitaláld?

Szerintem tök jó, hogy van egy karakterem, de ez nem a zene miatt van, hanem alapból ilyen a stílusom. Szerintem ez sokat számít. Az Irigy Hónaljmirigy is helyből talált 3-4 jellegzetességet, amit megfogott és tudott parodizálni.

Azon gondolkoztam, hogy ha ügyes vagyok, vagy ügyetlen, anyád lehetnék... Van köztünk generációs különbség. Nem feltétlenül hallgatunk egyféle zenét, lehet, hogy nem is egy nyelvet beszélünk - miközben persze felkészültem rád, kezdjük azzal a játékkal: Fluor Tomi, ki vagy te?

Mostanában a "mizu fiú" vagyok, az biztos, de vannak falunapok, ahol csak a "legó". Amúgy a vidámság, a jókedv, a színesség, a szabadság, az őrültség - talán ezeket a jellemzőket sorolnám magamról.

Azt mondtad valahol, hogy sokan nem olyannak látnak, mint amilyen valójában vagy. Ebben két kérdés rejlik: Mit hisznek ők? És miben vagy más?

Sokan alapból azt gondolják, hogy én biztos az a tréfás fiú vagyok, aki leönti egy vödör vízzel az ajtón belépőket. Egy csínytevő. Pedig nem vagyok az. Az, hogy én magamat "lehülyegyerekezem" - mert leszoktam -, az nem azt jelenti, hogy nemtörődöm vagy tahó lennék! Egy rossz értelemben vett hülyegyerek az egy idegesítő figura, aki mindenkinek az agyára megy, semmit nem ért meg...

Ilyen meg nem vagy.

Nem, mert mindig volt tudatosság az egészben. Sose csak úgy a vakvilágba csináltam ezt-azt - ahogy magamat építettem, vagy bármit. A dolgaimat nagyon komolyan veszem.

De akkor mit jelent a "hülyegyerek"?

Azt, hogy lehet velem viccelődni, egy jó poén kedvéért magamat is bevetem, ha úgy látom, hogy vicces.

Mert szórakoztatja az embereket?

Igen. Vagy engem.

Melyiken van a hangsúly?

Valahol a kettő között... De bármennyire is önzőnek vagy nagyképűnek tűnik, azért mindig az az elsődleges, hogy nekem tetsszen. Most épp örülök, hogy sokan szeretik, de ha más lesz a divatos zene - akkor is azt fogom csinálni, amit én jónak találok. A Mizuról például nem gondoltam, hogy ennyire be fog futni.

Sokak számára - az én számomra is - a Mizuval robbant be a neved. Tán azt hiszik, hogy az öledbe pottyant a siker. Pedig ha visszanézzük, akkor tényleg nem lehetsz hülyegyerek, hisz ebben sok év lassú építkezése volt. Mikortól?

Az a durva, hogy nekem ez volt a kattanásom gyerekkorom óta. '95-ben jött ki az Animal Cannibalstől a Takarítónő. Ez indított el bennem mindent. Meghallottam, és azonnal rohantunk a piacra a kazettáért. Onnantól tudtam: olyan akarok lenni, mint ők!

2. osztályos korodban már szöveget írtál - amikor az ember még a betűket is viszonylag ügyetlenül kerekíti. Az iskolatáskáját cipelő kiskölyköt úgy képzeljem el, hogy otthon a noteszába már rímeket farag?

Igen. 8 évesen már együttesneveket találtam ki, írogattam... Addig nyúztam a családot, míg kaptam egy kis mikrofont. Kazettáról szólt a zene, én meg rappeltem rá, és showműsorokat csináltam. Először audiokazettára, aztán amikor már lett videokameránk, filmre is, majd jött a YouTube és indult a videoblogolás...

Tehát a technika fejlődésével épültél együtt. Most átmegyek anyaszerepbe. Látom az iskolás gyerekemet, aki írogat, tüneményesen üvöltözik a mikrofonba... De mi volt a sulival?

Nem volt semmi gond! Anyukám megtanított már az iskola előtt olvasni, az osztályban mindig nekem ment a legjobban. Volt, amikor országos tízedik lettem helyesírásból. Humán tantárgyakból mindig jó voltam. Reál tárgyakban annyira nem, de azt meg valahogy megoldottuk. Amúgy elég szabálykövető gyerek voltam. Nem is engedtek el bulizni 16 éves koromig. Akkor is csak azért, mert megnyertem az Animal Cannibals tehetségkutatóját, és elkezdtem fellépegetni. Egyébként 11-re mindig haza kellett érnem, és rohantam, hogy 11 óra 00-kor ott legyek. Ezt én komolyan vettem.

A 8 éves kori játéktól indultunk. Attól kezdve gyakorlatilag folyamatosan játszottál a szavakkal? Vagy a zenével inkább?

Próbáltam mindent magam megoldani. Ezért a dizájnhoz, a videovágáshoz, mindenhez értek annyira, hogy magamnak megcsináljam. Mindig volt valaki, akitől tanulhattam. Nem azt mondom, hogy óriási technikai mágus vagyok, de az internetes jelenléthez sem kellett senkinek a segítségét kérnem. Az első fontos pont 14 éves koromban volt, amikor végre lett számítógépünk, és megtanultam CD-t írni, ami egy akkora dolog volt - legalábbis nekem! Úristen!

Hogy mérted le, hogy jó, amit csinálsz?

Nem tudom. Próbálkoztam. Igazából nem különösebben érdekelt, hogy kinek tetszik, kinek nem. Én kiskoromban a fejembe vettem, hogy ezt akarom csinálni... Rapelni, zenélni, hülyéskedni. Délutánonként elképzeltem a tükör előtt, hogy van egy showműsorom, és mindent kitaláltam: "Most beszélgetünk a plüssfigurámmal, akinek éppen ma van a szülinapja..." De nem a sztárság vonzott, hanem maga az, hogy átadni valamit, ami vicces, mókás, amitől vidámabbak az emberek. Nem voltam az osztály bohóca, vagy vezéregyéniség, de akárhova kerültem, egy idő után elkezdtek követni az emberek. És pont azért, mert irtózatos nagy hülyeségeket találtam ki.

Évek teltek el, az underground hip-hop rétegfigurája voltál - aztán jött egy bumm. A Mizuba nem szédültél bele?

Hm. Nem. Attól függetlenül, hogy el tudok merülni a hülyeségeimben, azért én a földön járok, és szerintem reálisan látom a világot és benne magam. Pont azért volt jó az első 10 év undergroundostól, mindenestől, mert kitanultam dolgokat. Amikor 16 évesen megnyertem a tehetségkutatót, akkor tényleg kicsit elszálltam - és akkor többen mondták, hogy na, azért figyeljél már...

Hogy kicsit vegyél vissza?

Igen. Akkor ott el is gondolkodtam, és vissza is vettem, gond nélkül. Én alapból vizsgálódó vagyok. Figyelem a visszajelzéseket, és meg is fontolom.

A 16 éves Tomihoz képest miben alakultál?

Vannak alapvonásaim gyerekkorom óta - például a vidámság -, amiktől kamaszkoromban kicsit elkanyarodtam. A mostani énemmel visszakanyarodtam kicsit a gyerekkorihoz. Ez vagyok teljességgel én. Pedig sokan azt mondják, akik szerették azt az underground dolgaimat 15-17 évesen, hogy akkor voltam az igazi. Miközben pont akkor voltam a legtávolabb attól, amilyen igazán vagyok.

Vagyis?

Nekem inkább az volt szerep, mint ez. Lázadoztam - ami egyébként normális -, elhittem, hogy az az egy igazság van, amit én gondolok, és próbáltam megfejteni a világot. A dalok is erről szóltak. Hogy a rohadt tévé, rádió ne mondja meg, hogy mit hallgassunk, és egyébként is, mi ez a szemét, ami folyik... Aztán egyszer csak megnyugodtam. Rájöttem, hogy miért kéne azzal foglalkoznom, ami rossz. Mi ellen lázadok valójában? Lassan tudatosodott és leesett, hogy ezt nem kéne... Akkor kezdtem el vidámabb dalokat csinálni. Az fogalmazódott meg bennem, hogy: "Hú, te Tomi, milyen lenne, hogy ha szemléletet váltanál, és játszanánk egy olyat, hogy csak a pozitívat nézed és arról írsz dalokat?" Elkezdtem másként megélni a helyzeteket, amikbe kerültem. Ha rossz történt velem, azt is jobban el tudtam fogadni. Már nem lázadtam.

Van, aki ezt a váltást úgy éli meg, hogy eladtad a régi énedet...

Az a 16 éves Tomi ugyanezt mondaná, és ugyanúgy beírná, hogy: "Ezt a szart, hú, de undorító!" Értem - mert ők pont abban a korszakban vannak, amiben akkor én, csak én már ebből kiléptem. De amúgy meg a mai napig járok költői estekre, olyan szövegekkel, amik odaillők. Ugyanúgy leülünk néha zenekarral, gitárral, dobbal és nyomjuk. Ez így működik.

Normál üzemmódban ennyi idősen jön ki az ember mondjuk az egyetemről tojáshéjjal a fenekén, fogalma sincs még arról, hogy hogyan kellene megcsinálni önmagát. Te pedig itt vagy, és nem is tudom, ez után a siker után merre tovább? Sokkal nagyobb a felelősség, az elvárás, a kényszer - azért ez nehéz...

Persze. Nyilván azért veszélyes, mert innentől kezdve mindenki mindent a Mizuhoz mér. Tudom, hogy most bármivel jönnék is ki - idén Mizu van. És ez egy ideig nem is fog megváltozni. De egyébként a fellépéseimen meg az összes többi dalt szeretik. Van egy réteg, akinek csak a Mizu létezik, de van egy nagy kör, aki meg minden dalomat tudja, és várja az újat.

Tehát nem félsz annak a tétjétől, hogy úristen, lesz-e olyan jó ötletem, mint a Mizu?

Attól nem, mert annyira nem tartom nagy megfejtésnek. Szerintem nem is azért lett a Mizu olyan nagy siker, mert akkora nagy ötlet. Csak hiányzott már egy ilyen vidám, vicces, bulis dal. Mostanában nincsenek ilyenek. Sok készül egy sémára, és nem vált ki ingereket. Ez pedig hatott. "Hogy milyen bolond dal! Hát ez hülye! Mit csinál, és miért?" A jópofaság talán, ami miatt bejött.

Gondolkozol azokon a törvényszerűségeken, hogy merrefelé mocorog a könnyűzene, hogy milyen a közízlés, hogy hol van abban rés?

Igen. Nagyon sok zenét hallgatok. Van, hogy csak szörfölök a neten, nézegetem a klipeket, kattintgatok, és csomószor találok rá érdekes megoldásokra. Alapból is elemző vagyok. Nagyon sokat jár az agyam, figyelek, és mindent próbálok valahova rakni.

Most a zenéről beszélünk, vagy az életről?

Mindenről. Abszolút figyelő vagyok, de tényleg. Nem azt mondom, hogy azon vagyok, hogy tökéletesítsem magam, mert az hülyén hangzik. De sosem gondolom semmilyen helyzetben azt, hogy nekem van 100 százalékosan igazam. Mindig mérlegelek, megnézem a másik oldalt ötször, megpróbálok úgy kilépni magamból minden helyzetben, hogy ez milyen lehet más szemszögből, és az összességből alkotni egy képet.

Ha most kilépünk, és ránézünk a világra, amiben benne vagy, akkor most hol látod a helyed? És merre látod az utad?

Alapjáraton mindig pár hónappal már előrébb járok agyilag, tehát most már a szeptember-októberen gondolkodom. Szeretnék csinálni egy sorozatszerű "hülyeséget" a neten. Egy szürreális világot mutatnék. Van egy csomó külföldi humorista, akik nagyon inspirálnak. Régi álmom, hogy csináljak valami ilyesmit. Nem is tudom, ennek mi a műfaja.

Élet-gegek?

Talán. Mindig is szerettem egy kicsit kifordítani a világot magából... Ezzel játszanék. Most ezen agyalok.

Nagyon figyeled, hogy a világban mi történik, abból mi illik rád, és hogy tudod fejleszteni magad úgy, hogy kilógj a többiek közül.

Igen. Igen. Igyekszem első lenni. Ahogy lett YouTube, már mentem fel videoblogolni, a Twitteren 4 éve fent vagyok, akkor még szinte senki nem volt, most itt a Foursquare... Ez még nem is jött divatba, de én elkezdem. Aztán lehet, hogy jönnek mások is. Próbálok mindig olyat kitalálni, amit más még nem csinált. Ez az egyébként, ami a legfőképpen hajt. Olyat csinálni, amit még más nem.

Zenésznek tartod magad?

Abszolút nem. Elsősorban szövegírónak, előadónak. Tudom, hogy sok szövegem nem állná meg a helyét, ha nem én adnám elő. És nem azért, mert cuki fiú vagyok, mert az se vagyok, nem vagyok az a kigyúrt, lányok kedvence típus, hanem mert sugárzik belőlem az életszeretet, hogy szeretem az embereket... Hogy 100 százalékban én vagyok az egész, és ezt a közönség megérzi. Ez az egyik legfontosabb. Egyébként pedig a Mizuban pont az a jó, ha visszatérhetünk erre, hogy nem akar több lenni, ami. Mint ahogy én sem akarok többnek látszódni, mint ami vagyok, és nem is tartom magam többre annál. Ezért nem értik a kitalált csapatok, hogy miért nem fut a produkció.

Rólad is gondolják, hogy kitalált vagy?

Vicces egyébként, de igen. Sokszor jönnek oda, hogy mindezt egy marketingcég találta ki, nem? Mondom, dehogyis! Megcsináltuk, felraktuk YouTube-ra és működött - nem volt itt semmiféle marketing!

Ez a te csodád egyébként. Nem a hivatalos úton jártál... Azért konok pasi lehetsz - nem rossz értelemben.

Hát, amit fejembe veszek, azt szeretem megcsinálni.

És még mi van a fejedben?

Biztos, hogy a színpadon maradok. Ha öt embernek, akkor annyinak. Ez már mondhatni - íráskényszer. Ez van, rászoktam, a függője vagyok, muszáj csinálnom. Az életem része. És nem tudom elképzelni, hogy nincs. Ettől érzem magam jól és teljesnek. Emellett érdekel a műsorvezetés, valószínűleg egy zenei csatornán ki is próbálhatom magam. Az is formabontó lesz, játékos, vicces kis hülyéskedés - egy kis külön világ...

Anyádék nem várták volna el, hogy oké, jó ez a bohóckodás, de azért valami szakmád legyen? "Egy papír legyen a kezedben, fiam!"

Hallgattam sokáig, de most már annyira nem. 3-4 hónappal ezelőtt még mondták: jó-jó, de azért valami rendes szakmát is keress! Nagymamám régimódi, anyukám már elfogadóbb, vagy mondhatni beletörődött. A nevelőapám is feladta - sőt nemrég azt mondta, hogy büszke rám, amit soha nem hallottam tőle. Tök jó, hogy ezt is elértem. A Mizu meghozta az elismerését. Ki gondolta volna?

Ez is meglett. És barátnő?

Hát az nincs. Én az a típus vagyok, hogy ha nem lobban fel bennem valami, akkor nem erőltetem. Csak hosszabb kapcsolataim voltak. Azt szeretem, ha kicsit őrült a lány, akivel járok, mert inspirál és én is inspirálom őt, és így építjük egymást.

Valami azt súgja, hogy sok ilyen csaj nincs.

Nincs, én meg nem kezdek el úgy járni valakivel, ha nem érzem úgy, hogy szerelmes vagyok. Ha azt gondolom, hogy tudnék lenni, az már nem jó, mert nem vagyok.

Fiatal vagy. Sürgetés nincs. De vágysz rá?

Vágyom nagyon. Szoktam is a környezetemet fárasztani vele rendesen, hogy mikor kopogtat már be. De most éppen nem gondolok rá annyit. Mindig azt mondják, hogy akkor jön a nagy szerelem, amikor nem számít rá az ember. Úgyhogy most azon dolgozom, hogy ne számítsak rá!

Egyébként jó pasinak tartod magad?

Áh, nem. Tisztában vagyok az előnyeimmel és a hátrányaimmal. Szerintem inkább a kisugárzásommal szedem fel a csajokat, mintsem a külsőmmel. De ezt nem is tartom különösebben rossznak. Egyébként is inkább a belső dolgokra szoktam koncentrálni, hogy ott fejlődjek. Ha csinálok valami hülyeséget, akkor nagyon nem szeretem magam, és bánkódom, de tanulok belőle. És azt gondolom, hogy gyorsan tanulok.

Tehát több Kiszel Tünde sztori nem lesz? Kérdezem halkan...

Jaj, ne is említsd! Biztos lehetsz benne, hogy nem!