Egyre korábban jelentkezik a lányok első menstruációja: a tudósok rájöttek, mi az oka

Menstrual,Cycle,Tracker,Mobile,App,On,Smartphone,Screen,In,Hands
Shutterstock - LariBat
tanulmány menstruáció pubertás
Egy új kutatás szerint a fiatalabb generációknál korábban kezdődik a menstruáció. Míg az 1950 és 1969 között született lányok átlagos életkora az első menstruációjukkor 12,5 év volt, addig a 2000 és 2005 között születettek esetében ez 11,9 évre csökkent. A tudósok már tudják, miért.

A vizsgálatban, amelyből a tanulmány készült, 71 341 nő vett részt. A kutatás eredménye egyértelmű: a lányok átlagos életkora az első menstruáció megjelenésekor folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben. Emellett a menstruáció rendszeressé válásához szükséges idő is növekedett: egyre kevesebb lánynál áll be két éven belül, és egyre többen vannak, akiknek három-négy évre is szükségük van ehhez, illetve sokaknak soha nem lesz rendszeres ciklusuk. 

Közös menstruáció barátnők esetében?
Egyre fiatalabb korban jelenik meg az első menstruáció, és egyre hosszabb idő kell ahhoz, hogy rendszeressé váljon
Forrás: Shutterstock

A korai menstruáció hatással van a későbbi egészségre

A tanulmány azt is megállapította, hogy az ázsiai, fekete, spanyolajkú és több rasszból származó lányoknál az első menstruáció korábban jelentkezett, mint a fehér bőrű lányoknál.

„A korai menstruáció a káros egészségügyi következmények, például a szív- és érrendszeri betegségek és a rák magasabb kockázatával jár együtt. Ezen egészségügyi problémák kezelése érdekében — amelyek eredményeink szerint egyre több embert érinthetnek, és aránytalanul nagy hatással lehetnek a már most is hátrányos helyzetű népességcsoportokra — sokkal több befektetésre van szükség a menstruációs egészséggel kapcsolatos kutatásokban” nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője, Zifan Wang, a Harvard T.H. Chan School of Public Health doktora.

Mi vezet a korai menstruációhoz?

A gyermekkori elhízás a korai pubertás kockázati tényezője, ami szerepet játszhat abban, hogy a lányok korábban tapasztalják meg az első menstruációjukat. Az életkor csökkenése az első menstruáció megjelenésekor azonban már az „elhízásjárvány” előtt is megfigyelhető volt, ami arra utal, hogy más tényezők is befolyásolhatják ezt a tendenciát.

Egy 1997-es, mintegy 17 000 amerikai lányt vizsgáló tanulmány szerint a nőknél fiatalabb korban kezdődik a pubertás, és más országokban végzett tanulmányok is ugyanezt mutatják. A Harvard kutatói szerint a testsúlyon kívül a vegyi anyagoknak való születés előtti kitettség is szerepet játszhat a folyamatban. Ezek az endokrin rendszert károsító vegyi anyagok, valamint a nehézfémeknek és a légszennyező anyagoknak való kitettség hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fiatal lányoknál korábban jelentkezik a menstruáció, mint az előző generációknál.

Ez is érdekelhet: 


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.