Szarvasgomba-vadászat, márványóriások és a lardo otthona

Ha őszinte szeretnék lenni, a hivatásomból kifolyólag a San Miniatói szarvasgomba-vadászatot vártam a legjobban, mert ezzel a nemes gombafélével, amit egyébként a csúcsgasztonómiában is előszeretettel használnak, nem mindennap találkozik az ember természetes környezetben. Az idő nekünk kedvezett, és hétágra sütött a nap. A vadászkutya, Pepító hihetetlen szaglásának segítségével pár száz méter után meg is találtuk az első gombánkat az erdőben. Egyébként nem minden kutya alkalmas erre a feladatra. Komoly kiképzésen kellett részt vennie Pepének is, aki idős kora ellenére még mindig nagyon jónak számít a „szakmában”. Hála neki, nem maradtunk gomba nélkül, így kóstolásra is volt lehetőségünk.

Előételnek pecurinóval (olasz kemény sajt) töltött tortellinit ettünk törökmogyoróval és szarvasgombával. Főételnek, ricottával ízesített „tortácskákat” próbáltunk, buggyantott tojással. Desszertnek pedig mennyei fehércsokoládés szarvasgombás bonbont kóstoltunk. Elképesztő, hogy egyetlen hozzávaló is képes megbolondítani az ételek ízét. Ez a kis kirándulás pedig örök élmény marad számomra hála Pepének és San Miniato környezeti adottságainak.

Következő úti célunk Carrara volt, ahova kora reggel indultunk busszal, alagutakon és völgyeken keresztül. Amikor megérkeztünk a márványbányák lábaihoz, már olyan magasan voltunk, hogy az volt az érzésem, a felhőket akár meg is tudnám érinteni, de még ennél is volt feljebb, mint kiderült. Ide a busz már nem volt elég, úgyhogy szigorúan csak ottani terepjáróval mehettünk tovább.

Mindenki kapott egy „csinos” láthatósági mellényt, valamint bukósisakot a biztonság kedvéért. Félúton a stáb tagjai közül ketten már nagyon nehezen viselték az utat, és bevallom, én is ijesztőnek találtam a magasságot. Valóban hihetetlenül félelmetes volt, hogy gyakorlatilag olyan széles úton mentünk felfelé a bányákhoz, mint amekkora az autó szélessége volt, ráadásul a nagy esőzés miatt méterenként legalább fél métert vissza is csúsztunk. Félelmeinket leküzdve megérkeztünk úti célunkhoz, ahol megtudtuk, hogy Michelangelo híres Dávid szobrát is az itt fellelhető különleges márványból készítette, de ide köthető a Pantheon és a Pieta is. De nem csak ezek a nevezetességek készültek márványból. Mikael, a házigazdánk elmondta, hogy ugyan sokan nem tudják, de találkozhatunk carrarai márványporral például fogkrémekben vagy mosóporokban is.

Egy biztos: mindenért kárpótoltak bennünket a hatalmas márványóriások és a „fehérarany” porfelhők, amik természet feletti látványt tártak elénk. Visszafelé ismét nagy levegőt kellett vennünk, mert újra át kellett élnünk az ide vezető utat. A rutinnak köszönhetően ezt az akadályt már könnyebben vettük, és megérkeztünk Colonnatába, egy tipikus bányászfaluba, ami a lardo (zsírszalonna) otthona is egyben. Az olaszok a lardót sóval, rozmaringgal és egyéb fűszerekkel ízesítik, ami annyira finom volt, hogy otthon el is készítettük a gamberi con lardót, ami egy lardo szalonnába tekert garnélarák. El kell ismerni, az olaszoknak valóban nagyon jó érzékük van az ízek párosításához.

A további szuper élményekkel később jelentkezem, mégpedig San Gimignanóból, ahol akár a Zwack gyárba is betekinthettek velem.