Csoda: újabb fejlemények az eltűnt repülőgép ügyében

Malaysia Airlines MH370, eltűnt maláj gép
Imaginechina/AFP ImageForum - Yu ming
repülő mh370 Malaysia Airlines
A Malaysian Airlines tíz évvel ezelőtt eltűnt utasszállítójának ügye máig a repüléstörténelem legtitokzatosabb esete. Csoda lenne, ha előkerülne a roncs, de úgy tűnik, akad egy tudós, aki új elmélettel állt elő: szerinte van egy hely az óceánban, ahol észrevétlen maradhat egy ekkora repülőgép.

A Malaysia Airlines MH370-es járata 2014. március 8-án tűnt el nyomtalanul, és azóta is az egyik legnagyobb légiközlekedési rejtély maradt. A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járat 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén szállt fel, és mindössze egy órával a felszállás után megszakadt a kapcsolat a repülővel. Akár csoda is történhet, a repüléstörténet legfurcsább eltűnése most új fordulatot vehet: Vincent Lyne ausztrál kutató azt állítja, hogy megtalálta azt a helyet, ahol az eltűnt repülőgép roncsai lehetnek. 

eltűnt repülőgép
Csoda lenne ha megtalálnák: A Malaysia Airlines MH370-es eltűnt repülőgépe

Eltűnt repülőgép: a Malaysian Airlines utasai tíz éve fekszenek hullámsírban

Az eltűnés körülményei

Az MH370-es járat éjfél után valamivel, 00:42-kor szállt fel a Kuala Lumpur Nemzetközi Repülőtérről. A kommunikáció és a repülési adatok elemzése alapján a repülő normális pályán haladt egészen 01:19-ig, amikor is az utolsó szóbeli kommunikációra került sor a légiforgalmi irányítással. Ezt követően, 01:21-kor a repülőgép nyomkövetője megszűnt jelet adni. Az utolsó radarjelet a Malajziai Katonai Radar vette, amely szerint a repülő dél-nyugat felé fordult, és ekkor már a Thai-öböl felett repült.

Az első napok és hetek

A repülő eltűnését követően azonnal nagyszabású keresési akció indult, amelyben több mint húsz ország vett részt, beleértve az Egyesült Államokat, Kínát, Ausztráliát és számos más nemzetet. Az elsődleges keresési terület az Indiai-óceán déli része volt, mivel műholdas adatok arra utaltak, hogy a gép ezen a területen merülhetett az óceánba. Az Ausztrál Tengerészeti Biztonsági Hatóság vezetésével több éves kutatás zajlott, amely során modern technológiát, beleértve a tengerfenék szonáros feltérképezését és mélytengeri kutatórobotokat használtak, de a repülő roncsait nem találták meg.

Roncsdarabok a vízben

2015 júliusában az MH370-es járathoz tartozó első törmelékdarabot, egy szárnyrészt találtak az Indiai-óceánban lévő Réunion szigetén. Ezt követően további darabokat találtak Madagaszkár, Mozambik és más afrikai partvidékek közelében. A törmelékek megtalálása megerősítette, hogy a gép valahol az Indiai-óceán déli részén zuhant le, de a pontos helyet nem sikerült meghatározni.

  • A hivatalos vizsgálat 2018 januárjában zárult le, és a jelentés szerint nem sikerült egyértelműen megállapítani a katasztrófa okát. A vizsgálat akkor ugyan kizárta a mechanikai meghibásodást és a pilóták szándékos cselekedetét, de a történetnek itt még nincs vége.

És akkor jött Vincent Lynch

Az ausztrál kutató új szemszögből vizsgálta a Malaysian Airlines eltűnését. Azt állítja, hogy van az Indiai Óceánnak egy pontja, ahol egy utasszállító repülőgép rejtve maradhatott a keresés során. 

A Broken Ridge egy különleges területe az óceánnak, a keleti végén van egy 6000 méter mély árok, ami a jelenlegi eszközökkel nem kutatható. Gondoljanak csak bele, a gép roncsai akár 8-10 ezer méter mélyen is lehetnek. Lynch vizsgálatai alapján azt is állítja, hogy a gép lezuhanásának helye szándékosságot sugall. 

Nem lehet véletlen, hogy pont ott, az árok felett zuhantak le. Precíz pilótamunka kellett ahhoz, hogy a roncsot soha többé ne találják meg. 

Az eddig talált törmelékek vizsgálata során Vincent Lynch azt is gyanítja, hogy a pilóták megpróbáltak leszállni az óceán vizére. Pont úgy, mint 2009-ben Sullenberg kapitány a Hudson folyón végrehajtott kényszerleszállás során. Ha így történt, vajon miért nem sikerült? Ez csak egy a sok kérdés közül, amire talán soha nem kapunk választ. 

Összeesküvés-elméletek

Az MH370-es járat eltűnése számos összeesküvés-elméletet szült. Egyesek szerint a gépet terroristák térítették el, míg mások úgy vélik, hogy a pilóta szándékosan irányította a repülőt a tengerbe. Más elméletek szerint a repülőgép technikai meghibásodás vagy tűz miatt zuhant le. Annak ellenére, hogy a hivatalos vizsgálat nem talált bizonyítékot ezen elméletek alátámasztására, a nyitott kérdések továbbra is táplálják a találgatásokat.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.