Peller Mariann a sorsszerű találkozásokról

Timi akkor hívott fel telefonon, amikor betöltöttem a 22. életévemet, és felvételt nyertem a Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezető, rendező szakára. Azzal a szándékkal hívott, hogy elmondja, nagyon örül, hogy felvettek, és lennék-e esetleg a szobatársa a kollégiumban, ő most lesz másodéves a színész szakon. Valahogy nem volt kérdés számomra, hogy igent mondjak-e, azonnal szimpatikusnak találtam azt a lányt, akit addig csak látásból ismertem.

Három évig éltünk egy pici szobában összezárva minden örömünkkel, bánatunkkal, félelmeinkkel együtt. Közelebbről már nem is ismerhettük volna egymást, mintha csak nővérek lettünk volna. Bár a kinézetünkben ez nem nyilvánult meg (Timinél épp kétszer nagyobb vagyok – széltében és hosszában is). Mikor megkérdeztem, hogy miért hívott fel akkor, azt felelte, mert úgy érezte, ez jó ötlet.

Nekem ott, akkor, eldőlt a sorsom, amikor Timi felhívott telefonon. Cserébe amikor csak szükségét érzi, igyekszem spirituális választerápiás tisztítással segíteni őt. Tudunk egymásról, és ha találkozunk, ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk legutóbb.

Biztos vagyok benne, hogy ilyen, utólag felismert sorsszerű találkozása minden embernek van élete során – nem is egy. A sorsszerű találkozásokból azonban nem csak nagy volumenű dolgok születhetnek. Sőt, nem is csak jó dolgok. Egy sorsszerű találkozás lényege az, hogy alapvetően megváltoztassa, megnyissa vagy akár bezárja az embert (a szívét). Lehet, hogy az a dolga, hogy megtorpanj a találkozás hatására az életedben, és elgondolkozz azon, vajon jó helyen vagyok-e, vajon jó irányban haladok-e az életemben. Ami ezután következik, az általában nagyon nehéz, mert szembe kell néznünk az igazsággal.

Például ilyen sorsszerű találkozás lehet, amikor bár házasságban él valaki, találkozik egy emberrel, akihez azonnal vonzódik. Ez egy döntési lehetőség, egy újabb lecke: eldöntheti az illető, hogy hű marad a társához, a családjához és az elveihez, vagy az új embert és vele az új élet kecsegtető ígéretét választja. Az a legnehezebb, hogy egyéni helyzete válogatja, melyik a helyes lépés. Bármelyik döntés vezethet jóra, de ugyanúgy bírhat romboló hatással is. Az azonban, hogy a találkozás sorsszerű volt, egyértelmű, mert felkavarta az állóvizet, adott esetben új mederbe terelte az életünk folyását – megváltoztatott bennünk valamit.

Tulajdonképpen minden találkozásban benne rejlik a sorsszerűség lehetősége, csak nyitva kell tartanunk – nem is a szemünket, sokkal inkább – a szívünket. Akkor van rá esély, hogy meghalljuk, mire akar bennünket megtanítani az élet. Legyünk azonban éberek, tudatosan érdemes figyelni, mi miért történhet körülöttünk, így könnyedén fogunk hajlani, az adott új helyzetnek megfelelően, és nem törünk bele a változásokba.