Még az orvosokat is sokkolták a mikroszkóp alatt tisztának tűnő kezek: „Ez undorító”

Hand,Wash,For,Health,Awareness
Shutterstock/Copyright (c) 2024 Amri1984/Shutterstock. No use without permission. - Amri1984
tisztaság mikroszkóp kéz
Érdemes lenne újra gondolni, hogyan mossuk a kezünket. Két orvos egy TikTok videóban reagált egy látszólag tiszta kéz mikroszkóp alatti vizsgálatára.

„Ez a kéz tisztának tűnik szabad szemmel, de valóban az?” – teszik fel a kérdést a kamerának. A videó követi, ahogy a mikroszkóp alatt az ujjbegy közelébe nagyítanak.

kezek
Még az orvosokat is sokkolták a mikroszkóp alatt tisztának tűnő kezek: „Ez undorító”
Forrás: Shutterstock

Még az orvosokat is sokkolták a mikroszkóp alatt tisztának tűnő kezek: „Ez undorító”

Ahogy az apró bőrbordák tisztán láthatóvá válnak, szennyeződések és homokra emlékeztető részecskék bújnak meg a szemünk előtt. „Ez undorító”mondta Dr. Myro Figura.

„Akár több mint 3000 különböző típusú kórokozó is lehet ezen a kézen, ezért muszáj kezet mosni” – magyarázta Brems. „A kézhigiénia rendkívül fontos. Akár 50%-kal is csökkentheti a megelőzhető fertőzések kockázatát.”

A szakértők azt tanácsolják, hogy legalább 20 másodpercet fordítsunk a kézmosásra, különösen WC-használat után és étkezés előtt.

Íme a lépések, amelyeket mindig érdemes követni:

  1. Nedvesítsük be a kezünket folyó vízzel, és használjunk bőséges mennyiségű szappant.
  2. Habosítsuk fel a kezünket, dörzsöljük be a kéz hátát, majd kulcsoluk össze az ujjainkat.
  3. Dörzsöljük át és forgassuk meg a kezünket.
  4. Tisztítsuk meg a hüvelykujjunkat, az ujjaink felső részét és a csuklónkat.
  5. Öblítsük le a szappant, majd töröljük meg a kezünket tiszta törölközővel.

Bármilyen szappan megfelelő tisztaságot nyújt. Egyelőre nincs elég tudományos bizonyíték arra, hogy az antibakteriális szappanok hatékonyabbak lennének a megbetegedések megelőzésében, mint a sima szappan és víz. Ha a szappan és víz nem elérhető, válassz olyan kézfertőtlenítőt, amely legalább 60% alkoholt tartalmaz.

 

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.